A rendszerváltást követően 1991-ben alapítottuk vállakozásunkat. A kezdeti időszakban a nagyszámú kisteremlői haszon és hobby állatállomány részére szükséges takarmányok, gabonák és keverékek kereskedelmével foglakoztunk. Ezekben az években több üzlettel is rendelkeztünk Debrecenben. Ezen állatállományi létszám sajnálatos csökkenése napjainkig tart a csökkenő jövedelmezőség, és az ország gazdasági helyzetének köszönhetően. Az évek során folyamatosan bővítettük kínálatunkat. A 90-es évek végén  vetőmag forgalmazással is foglalkoztunk már. 2010-ben a tudatos, saját egészségügyi állapotukra odafigyelő vásárlóink kezdték el keresni üzletünkben az étkezési célra is megfelelő magvakat, liszteket és gabonákat. Kialakult kapcsolatainkon keresztül rövid idő alatt sikerült ezen termékek értékesítésével is bővíteni az általunk forgalmazott áruféleségeket. Az étkezési termékcsoport folyamatosan bővül azóta is, a vásárlói igényekhez igazodva. Nálunk lehet vásárolni kisebb tételben is, akár néhány kilogrammot is. A honlapon megtalálható képek valósághűen ábrázolják a forgalmazott termékeket. Országos viszonylatban is igen kedvező szállítási költségekkel, utánvétes fizetési móddal állunk rendelkezésre. A küldeményeket lehet házhoz kérni, vagy akár postára beszállítva is. Utóbbi nagy előnye, hogy 5 munkanapig bármikor átvehető a beérkezéstől számítva, ráadásul kedvezőbb a szállítási költség is ez esetben. Termékeinket vastag neylon tasakokba csomagoljuk. A szállítási sérülésk ellen az extra vastag pp zsák véd.

Célunk a vásárlói igényeknek való minél magasabb szintű megfelelés, valamint a változó, fejlődő piaci igények minél gyorsabb lekövetése.